Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.
[mc4wp_form id="4890"]
Zapisz Zapisz

Csak 15 nap!

November 26-ig már csak 15 nap van hátra. De, ha olyan lassan fog telni, mint az elmúlt fél hónap, akkor idegösszeomlást fogok kapni.

Ad egy,  türelmetlen vagyok. Nem bírok már tovább várni, hogy találkozhassunk végre a kis krumplival.

1tdjuvw6q2prp0hzaqns8s7xjxmz58ro_lgAd kettő, a terhesség kifejezés most nyerte el számomra a valódi értelmét.
Merthogy Úristen! Ezek az idők már nem a “jajj, de cuki a pocim” és a  “milyen vicces, hogy megáll rajta pohár is” időszaka, hanem a “Szívem, segíts fel a kanapéból, különben összegyógyulok vele”, a “Szívem, vigyél el az egyetem bejáratáig  mert fizikailag képtelen vagyok odáig eljutni” és az “Édes Istenem, nem bírok a jobb oldalamról átfordulni a bal oldalamra éjszakánként” korszaka.  Azon pedig, hogy Magyarország teljes víz és érhálózata kirajzolódik a testemen, már ki sem borulok.


Csak 15 nap! Az már nem sok, azt már féllábon is! De, ha netalán úgy alakulna, hogy ma hajnalban kedve lenne Momókának kibújni, az égre esküszöm, nem beszélném le róla.

A legnehezebben viselhető rész a pocakkeményedés. Napi többször és tulajdonképpen már bármikor és bármiért előfordulhat.

Többet álltál 10 percnél? Pocakkeményedés!
Elmúlt délután kettő? Pocakkeményedés!
Felébredtél és kinyitottad a szemed? Pocakkeményedés!
Ilyenkor úgy érzem magam, mintha betonnal öntöttek volna ki belülről. Az egész keménnyé válik, mint a kő és és súlya is megváltozik. Ez a legrosszabb terhességi tünet, amit produkálok, a többi szerencsére elkerült.
Merthát, nem dagadok kifejezetten. Nem volt hányingerem és kívánós időszakom sem. (Oké-oké! Egyszer beültem a McDonald’s-ba és nálam boldogabban senki sem tolta befelé a sültkrumplit. És oké, igen, egyszer földöntúli örömöket okozott a sárgabarack pesztóval megkenve, de ezen kívül tényleg semmi. Na jó, a hisztisség is játszott, azt nehéz lenne tagadni.) De ez a pocakkeményedés mindent üt. Akadályozza a hétköznapjaimat. Egy egyszerű főzés is problémát jelent (mondjuk az amúgy is) és a kisboltból már nem bírom hazacipelni a vacsinak valót pedig nincs messzebb a lakástól, mint 600-700 méter.

aaffb82abd1ef5cad8e5b0df4e3ae318Szóval le a kalappal a kisgyermekes várandósok előtt, mert az, na az igazi szuperhős teljesítmény! Respect.

Nekem nagyon hiányzik a mozgásszabadság.
Jelenleg az a perverz vágyam, hogy végre újra bukfencezhessek egyet. Tudom milyen hülyén hangzik és becsszó, nem bukfencekkel közlekedem a lakásban, de annyira jólesne. Előrefelé és utána egy hátrafelé kivitelezett kézenátfordulás teljesen feldobná a napomat.


És nem csak az van ám, hogy fizikailag lenne képtelenség megcsinálni ezt a mozdulatsort, de elég pusztán csak úgy ülnöm, hogy Momónak az ne tetsszen és –  olyan kis erőszakos már most magzat korában – addig rugdos és méltatlankodik, amíg nem változtatok a pozíciómon. Nemhogy még bukfencezzek.

Ez az utolsó hónap szellemileg is megterhel. Mivel a sulit nem hagytam abba és nem mentem el passzív félévre, (nem tudom miért, nyáron ez még nagyon jó ötletnek tűnt, gratulálok Galanga, ügyes vagy) most szívok az előrehozott vizsgákkal, a zh-kal és a beadandókkal, miközben egyre nehezebben összpontosítok bármi másra a szülőségen és a kisbabánkon kívül.

Így statisztika 2. és vállalati pénzügy zh-kra készülni kicsit problémásabb, tekintve, hogy folyton babákra gondolok.

Már csak 15 nap! Úristen még 15 nap! 

Puszi
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.