Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.
[mc4wp_form id="4890"]
Zapisz Zapisz

Hogyan idézz elő átmeneti elmezavart párodnál

N

incsen terhes nő a Földön, aki ne izgulna azon, hogy kedvese mit fog szólni, mikor megtudja, hogy apuka lesz.

Nem volt ez velem sem máshogy. Éppen ezért ezt a bejegyzést teljesen mértékben arra szánom, hogy elmeséljem, életem szerelme hogyan kapott átmeneti elmezavart a nagy hír hallatán.

Visszatérve az eredeti történethez, miután végre sikerült kijutnom a mosdóból, a “G” épületbe siettem, marketingkutatás gyakorlatra. Ment volna a franc, de a büntetlen hiányzásaimat már mind ellőttem, szóval nem volt választási lehetőségem. Még kábán battyogtam át a téren, léptem be a “G”-be, csoszogtam a lifthez, nyomtam meg a hívó gombot és ugyan ilyen kábán szálltam ki a második emeleten.
(Egyébként sosem szoktam liftet használni, tudatosan a lépcsőt választom, legalább ennyi alakformálásban legyen részem.)

Fent a csoporttársaim már a terem előtt várakoztak. A lányok talán megérezhettek valamit (vagy csak nem értették az ostoba arckifejezésem) és azonnal kérdezték, hogy mi van?
Én még képtelem voltam artikulált beszédet produkálni, ezért párás szemmel vettem elő a fényképet (egy pisis teszttel már csak nem villogok) és mutattam meg nekik.

Kis idő azért kellett, mire felfogták az érzékelt inger jelentését. Ám amikor sikerült, egyszerre tört ki belőlük az üdvrivalgás. Sorra gratuláltak és sorra lábadt könnybe a szemük. Anna volt a legkedvesebb. Ő már csak jóval az óra kezdete után kezdett el könnyezni, úgy látszik neki hosszadalmasabb meló volt az ingerfeldolgozás. Súgtam is neki, hogy legyen kedves hagyja már abba, különben én is mindjárt sírva fakadok és akkor meg aztán jól nézünk majd ki, hogy egymáson nevetgélve sírunk. 

Aztán kérdezték a lányok, hogy elmondtam-e már Tomtinak és mit szólt hozzá?
Hát ekkor még nem reagált semmit.

Őt ismerve, két tippem is volt a miértre.

  1. Megnézte a fotót, de éppen valakivel meetinget tart és ezért nem reagál.
  2. Megnézte a fotót, teljesen lefagyott, esetleg azóta is mozdulatlanul mered a telefonjára.

Már az óra fele eltelt, mire méltóztatott felhívni. Kirohantam a teremből és felvettem.

Tomti első kérdése, hogy

“akkor ez most mit jelent”?

Fel is kaptam rögtön a vizet, hogy de hülye már ez a pasi, hát ugyan mi lenne?!
De aztán megenyhültem, hiszen kapásból én sem tudtam volna a két csík jelentését, hát nekem is el kellett olvasnom a teszt használati utasítását.
Mondtam, hogy “ez egy pozitív terhességi teszt, és úgy egyébként meg az enyém”.
– Ez biztos? – kérdezte
– 100% – válaszoltam
– Tényleg?- kérdezte

Én ekkor a kezdeti sokkon már túl voltam és nagyon nehéz volt arra tekintettel lenni, hogy most ő van ugyan abban a katatón állapotban.

– Örülsz? – kérdeztem
– Aha. – válaszolta. 

Tomti amúgy sem egy szószátyár típus, de ennyire fukar azért nem szokott lenni. Éreztem, most többet egyelőre már nem szedek ki belőle. Még gyorsan elmeséltem neki, hogyan és miért csináltam a tesztet és elbúcsúztam, hadd legyen egy kis ideje feldolgozni a történteket.

    Otthon épp a kísérleti konyhámban főztem kotyvasztottam. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy az étel meghaladja az “ehető” szintet és legalább súrolja a “finom” kategóriát. Ez nem mindig sikerül, finomat főzni lássuk be, nem könnyű feladat. Az én ételeim sokszor nem túl finomak, de cserébe mindig sok készül belőlük. Sőt, egyelőre még az adagokkal is hadilábon állok.

Miközben én a konyhában izzadtam, Tomti végre hazaért.
Szokásunk, hogy, ha valamelyikünk hazaérkezik, a másikunk azonnal abbahagyja amit éppen akkor csinál és a hazaérkező elé indul üdvözlésre. Mikor Tomti érkezik később haza, akkor csók és ölelés előtt kénytelen vagyok megvárni, amíg hozzáférek a sok motyójától. Először a hátáról ledobja az óriási tenisztáskáját, a kezéből pontosan a wc ajtó elé dobja az edzőcipőjét és a másik kezéből letegye az irattáskáját. Szóval megvárom amíg a wc ajtó elé ezekből takaros kis barikádot épít (hogy amikor majd éjjel a sötétben félig öntudatlanul az álmosságtól mosdóba igyekszem, legyen miben felbuknom) és már ugrom is a nyakába.

Az üdvözlés a szokásos módon megtörtént és bevallom, igazából, kivételesen most másra számítottam. Nagy ovációra és konfettire. Vagy, hogy mikor hazaér térdre hull és könnyes szemekkel öleli át a derekam, hogy arcát a pocimra helyezve lehelljen rá forró csókot. Ám ő csak annyit kérdezett:

– Na mi ez az egész?

A valóság kupán vágott és ábrándomból ocsúdva kitört belőlem a nevetés, hogy hát igen, ez az én Tomtim, én őt már csak ilyennek szeretem.

Elkezdtem elölről a sztorit és büszkén emeltem a szeme elé a pozitív tesztem, hogy íme, nézd férfi, ezt én produkáltam ma délelőtt!
Tomti nézegette majd érkezett a következő kérdés, hogy “és akkor ez most mikor lesz biztos”?
Türelmesen magyaráztam neki, hogy ez már 100% és beavattam a tesztek működési mechanizmusának tudományos hátterébe. Hogy ezek egy bizonyos HCG nevű hormon vagyis a humánizé hormon jelenlétét vagy hiányát mérik. És ebből kifolyólag tök logikus, hogy fals negatív teszt előfordulhat, de a fals pozitív ki van csukva. Amúgy meg, vettem egy másik tesztet, egy digitálisat, és amint reggel lesz lepisilem azt is.

    Erre kiült valami rettentő bárgyú mosoly a képére és csak annyit mondott: “hát ez kemény”. Majd ezt követte a “hát ez nagyon kemény” és ez így ment hosszú, hosszú időn keresztül. És még azután is.
Az első 10 percet még viccesnek találtam, de majd fél óra után nem értettem a zavarodottságát, hiszen ott volt a babakészítéskor.

Közben már a vacsora is elkészült. Isteni finom frankfurti levest készítettem – mission complete. De ő még mindig nem volt képes semmi mást közölni csak a “hát ez kemény, ez kemény” rigmust.
Itt már tényleg nagyon untam a dolgot és rásegítettem az átmeneti elmezavarra egy picit. Mosolyogva a szemébe néztem és búgó hangon közöltem vele, hogy “úgy néz ki apa lettél”.

Az az értelem nélküli vigyor újra megjelent, ő pedig kiviharzott a lakásból. Na, erre a reakcióra nem számítottam! És ettől már én is zavarba jöttem, ezért biztos ami biztos én nekiálltam enni, remélve hogy azért még ma visszajön. Őt meg hagytam odakint az udvaron, hátha a friss levegőn majd csillapodik a roham.

    Sejtésem be is igazolódott, hamarosan újra megjelent a színen, telefonnal a kezében. Az egyik legkedvesebb barátja volt a vonalban, kihangosítva.
Így kettecskén, ördögi leleményességgel az unásig ismételgetett 2 teljes mondatot sikerült kiegészíteniük a roppant sokat mondó és mély “ez durva, ez nagyon durva” strófával.  Mire befejeztük a levest Tomti újabb sort fűzött a mantrájához, amely így szólt: “most már nem lehet szórakozni”l. (a karrierjére gondolt – a szerk.)

Én a hollywoodi nagyjelenetem ekkor már teljesen feladtam és beletörődtem a párom által előadott abszurdba.
Elnyúltam a kanapén és éppen azon kezdtem el filózni, hogy tuti nem örül neki… Tuti biztos!
Ám ekkorra már ő is megnyugodott és úgy ült le mellém és úgy karolt át és úgy adott puszit a halántékomra, hogy ez az árnyékos gondolat azonnal szertefoszlott, mert megéreztem benne azt a mély szeretet, ami családdá kovácsol bennünket.

A történet valósághűségére ügyelve, az a dologhoz azért még hozzátartozik, hogy a másnap reggeli közös autóúton új gondolatokat még mindig nem igazán sikerült gyártania, szóval a rigmust a Budafoki útig még párszor volt szerencsém meghallgatni.

“Ez kemény, hát ez nagyon kemény.
Ez durva, hát ez nagyon durva,
most már nem lehet szórakozni”

Ezt ezredszerre is meghallgatva viszont rádöbbentem, hogy ez nekem tetszik. És ez a legkedvesebb dolog, amit ebben a helyzetben csak mondhatott. Minden más, talmi érzelem, szentimentalista nyál lett volna.

Puszi
signature
2 Responses

What do you think?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.