Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.
[mc4wp_form id="4890"]
Zapisz Zapisz

Jelenetek egy szülőszobából

2016.november 30-án, egy átlagosnak induló szerda reggelen azzal a tudattal ébredtem, hogy Momókának hivatalosan már kerek 4 napja meg kellett volna születnie. De nem tette meg! Tehát most vagy nincs a gyereknek határidőnaplója vagy elfelejtettük közölni neki a deadline-t.

 

pocak    Továbbá már a 4. nap kezdődött úgy, hogy az Uzsoki kórházba kellett elverekednünk magunkat ctg-re. Nyilván a lehető legnagyobb dugóban, nyilván reggel 8:30-ra.
Amíg rám került a sor, szokás szerint benyomtam a KinderBuenomat, a SportCsokimat és a kólámat is, azzal a szent céllal, hogy a kis lusta krumpli magzatunk az elvártaknak megfelelően mozogjon és rugdalózzon. Ugyanis, ha ezt nem teszi, akkor akár órákig is rajta hagynak a gépen, ami köztünk szólva nem egy adrenalin bomba.

Miután a cukornak köszönhetően Momóka lenyomta az aznap reggelre előírt mennyiségű négyütemű fekvőtámaszát és unaloműzésként rápakolt még egy kis lengyel box gyakorlatot is, a nővérek elégedetten bólintottak és mehettünk a dokimhoz. Laza 30 perc után fel is bukkant és máris  indultunk a vizsgálóba. Hogy aztán olyan zárt volt a méhszájam, mint a szűz lányok combjai, kicsit sem lepett meg.

Otthon azonban legnagyobb meglepetésemre, dél körül fájásokra lettem figyelmes. Annyira azért nem izgultam túl a dolgot, mert egyrészt kibaszott laza vagyok, másrészt pedig teljesen rendszertelenek és enyhék voltak. Meggyőződésem volt, hogy ezek csak jóslófájások. Majd ahogy múlt az idő, már tizenpárperces fájásokat mértünk.
Sokat gondolkoztam azon, honnan fogom tudni, hogy ez már olyan fájás, amiből szülés is lesz. Most már tudom. Onnan, hogy annyira fáj, hogy fel sem merül benned, hogy ez nem olyan fájás.
A 10 perceseknél Tomtival már azon agyaltunk, mikor menjünk be a kórházba. Némi tanakodás után arra jutottunk, hogy az 5 perceseknél bőven elég lesz becsekkolni. Arról azonban fogalmunk sem volt mikor jön el ez a pillanat. Lehet csak egy óra múlva, de lehet még 6 is eltelik addig.  Tomti közben az esti dugó miatt is aggódott. Attól féltünk, mi lesz akkor, ha begyorsul minden és a dugóban rekedve indul be a szülés. Megoldásnak azt találtuk ki, hogy  átmegyünk a húgomhoz és ott várjuk meg az 5 perceseket, mert ő nagyon közel lakik a kórházhoz.

Elindultunk.

Az autóban már 8 percenként jöttek a fájások. Néha 6 percenként. És ezek már igencsak erősek voltak. Felbecsülhetetlen segítség jelentett Tomti, hogy ott volt mellettem és a fejem belefúrhattam a vállába, miközben nyugtatott, hogy “mindjárt vége”. Mert egy-egy ilyen fájás körülbelül 45-60 másodpercig tartott csak, utána mintha az egészet elvágták volna.
A húgomnál kávét ittunk és beszélgettünk. Ha jött a fájás elhallgattam és erősen belefúrtam a fejem Tomtiba. Valahogy még mindig nem akartam elhinni mi is történik velünk.  Valahol még mindig úgy gondoltam ez csak jóslófájás. Végül már olyan erős volt a fájdalom, hogy az ajtófélfáknál kellett kitámasztottam magam. Ekkor adtam ki az ukázt, indulni kell. Ne várjunk tovább.

A kórház parkolója este 8-kor tök üres volt, így közvetlen a bejárat előtt parkoltunk.Kikászálódtam a nagy pocakommal az anyósülésról és kiszedtük a szükséges cuccokat, amiket a szülőszobába terveztem vinni. Nem fogom elfelejteni, ahogy a bejárat előtt jött még egy fájás. Görnyedezve kapaszkodtam, behunyt szemmel Tomtiba. Némán tűrtem a fájdalmat a kihalt utcán, ő pedig  támaszt nyújtott hozzá.

A szülészeten

Csöngetnem kellett. Bemutatkoztam és mondtam, hogy fájásaim vannak, szerintem lassan szülni fogok. Egy nő beengedett az ajtón, Tomtinak kint kellett várakoznia.
Bent kapásból ráraktak a ctg-re, utána vizsgálat következett, ahol örömmel állapították meg,  3 ujjnyira nyitva vagyok. Majd nem annyira nagy örömmel azt is közölték, hogy zöldes a magzatvíz.
Felvettek egy csomó adatot és a papírmunka után felhívták telefonon a dokimat, hogy jöjjön, mert a kismamája szülni fog. Ezután borotválást és beöntést is kaptam.  Addig amíg én el voltam foglalva, Tomtinak át kellett öltöznie és már várt rám a szülőszobában.
Felfeküdtem a szülőágyra és újra ctg-re kötöttek. Aztán egyszer csak betoppant a dokim. Azt mondta, “most burkot fogunk repeszteni”.
Na, innentől jött a feketeleves!

A burokrepesztést fájás közben végzik, ezért szólnom kellett, ha kezdődik egy. Én szóltam is, de aztán csak nem lett belőle fájás, vaklárma volt. Jobb oldalamon Tomti fogta a kezem, bal oldalon a szülésznő.  Mindeközben a doki könyékig bennem egy hosszú fehér, hegyes műanyag burokrepesztő eszközzel. Ebben az igazán meghitt pózban vártunk és vártunk, és teltek a hosszú percek naná hogy fájás nélkül.
Aztán egyszer csak megérkezett. Maga a művelet külön nem fájt vagy az is lehet, hogy csak én nem éreztem belőle semmit.
Aztán a víz elfolyt és megállapították, hogy Momóka tényleg belekakkantott a magzatvízbe.
A doki lelépett, engem betakartak és a ctg továbbra is maradt rajtam, továbbra sem tudtam mászkálni.

A fájdalmak bedurvultak és egyre sűrűbbé váltak. Ezeket botrányos volt átélni. Szívem szerint mászkáltam volna, úgy éreztem, akkor könnyebben tudnám viselni.
Tudtam én,  hogy fájni fog ez az egész cirkusz, de hogy ennyire,  azt nem. Igyekeztem csöndeben maradni, nehogy már az én jajgatásomtól legyen hangos az egész szülészeti osztály, de ez kemény feladat volt. Összeszorított szemekkel és fogakkal tekeregtem az ágyon, szorítottam Tomti kezét és vártam, hogy legyen már vége.

A szülésznő közben elmosogatta az ágytálat, amibe a magzatvíz folyt és mint valami idióta amerikai vígjátékban, elejtette a nyákdugómat.  Csak egy véres nyákos kupacot láttam, ami cuppant a padlón. A szülésznő zavartan nevetgélve szedte fel, hogy hoppá, ezt elejtettem.

A fordulat

Már a 4 perceseknél tartottunk, de Momó még be sem illeszkedett a szülőcsatornába. Valahol egészen fent a gyomorszájamnál hesszelt. Kezdett a tudatom beszűkülni. Már egyre kevesebbet fogtam fel a külvilágból, csak a fájdalommal voltam elfoglalva. Aztán újra bejött a doki, csóválta a fejét, nem tetszett neki a ctg. Annyit mondott a szülésznőnek, ez tahikard. Lövésem nem volt ez mit jelenthet, csak azt értettem belőle, valami nem jó.
Kérdően néztünk rá és elmagyarázta, hogy nagyon magas a baba pulzusa és fájáskor pedig túl nagyot esik. És tényleg. 170 volt a pulzus, de fájáskor leesett neki 80-ra. Rosszul volt.

És én is rosszul voltam. Vártunk megint. Közben rám szóltak, hogy a babának is kell oxigén, lassabban szívjam be és fújjam ki a levegőt. Hát köszi, könnyű azt mondani! Sokkal egyszerűbb lett volna nem venni levegőt. De igyekeztem megtenni ami tőlem telt. Prüszkölve és küszködve próbáltam lassan lélegezni.
Újra bejött a doki, újra mondogatta, hogy ez tahikard, ez tahikard. Most nem a szülésznőnek, hanem egy idegen nőnek, akit eddig észre sem vettem, vagy fel sem tűnt mikor jött be. Két fájás közben a doki közölte, hogy ebből császármetszés lesz és ez még Bangladeshben is császár lenne.

66437965Az a helyzet, hogy igazából ez baromira nem érdekelt. Egy dologra tudtam csak gondolni, hogy legyen már vége ennek az egésznek. Levették a zoknimat és fáslival tekerték körbe a lábam. Nem értettem miért van erre szükség, teljesen szürreálisnak éreztem. Aztán levették rólam a hálóingemet és egy zöld anyaggal tekertek körbe. Csak egy gyors puszira volt idő Tomtival és már kísértek is át a műtőbe.
Ott felültettek a műtőasztalra és mindenféle papírokat dugtak az orrom alá, hogy írjam alá. Fogalmam sincs mit írtam alá, pedig  valaki elmondta mi van  benne. De ott szinte bármit aláírtam volna, mert alig fogtam fel mi történik velem, csak a fájdalomra tudtam koncentrálni. Aztán görbített háttal kellett ülnöm és jött az érzéstelenítő.
Az maga volt a megváltás! A fájdalom végre elmúlt és nem kezdődött újra. Csak feküdtem az asztalon és élveztem, hogy nem érzek semmit. Közben lekötözték a kezeimet, elém tettek egy ponyvát és elkezdték a metszést. Tényleg nem éreztem semmit, de annyira nem, hogy mozdítani sem bírtam a lábamat, hiába próbáltam.

 

epiduralNéha az aneszteziológus megkérdezte érzek -e valamit és minden rendben van-e. Az epidurális érzéstelenítőnek és a fáradtságnak köszönhetően én igazából jól elvoltam. Még poénkodtam is, minden oké, ez jó cucc. Kérdezték mi lesz a baba neve, mondtam hogy Mór, ami osztatlan sikert aratott. (A Máté második nevet elvetettük, illetve Tomti látta milyen fontos nekem és végül jóváhagyta a vágyamat, hogy csak egy keresztneve legyen elsőszülöttünknek.)
Aztán úgy éreztem mintha 10 ujjal belemartak volna a gyomorszájamba és kimarkolták volna a babát. Nem fájt, de fura érzés volt. Aztán meghallottam a sírását!


Idegennek és ismerősnek hangzott egyszerre. Mondták, hogy fiú. 23:40-kor született és jól néz ki. Aztán kb. 2 tized másodpercre átemelték a paravánon megmutatni és már rohantak is el vele. Csak arra emlékszem, hogy nagyon hangosan sírt, vörös volt a feje és hatalmasra tátott vastag szája volt.

Ezután elkezdtek összevarrni. De előtte még valamit ügyködtek odabent. Szóltam, hogy ez annyira nem jó érzés. Erre kaptam még egy kis érzéstelenítőt és biztos ami biztos alapon egy kis altatót is. Nem aludtam el, de jól bekábultam. Ott flesselgettem, miközben olyan hangokat hallottam, mintha épp belülről porszívóznának ki.

Aztán behozták Momókát. Odafektették az arcom mellé. Sajnos nem érinthettem meg, mert még mindig ki voltam kötözve. De amint elkezdtem hozzá beszélni egészen megnyugodott.
A végén a dokim gratulált a kisfiamhoz, és mondta hogy a műtéttel minden rendben volt és búcsúzott. Én megakartam köszönni neki a munkáját , de csak annyit sikerült kinyögnöm, hogy pacsi.

Végjáték

Majd mindenki eltűnt és engem átfektettek egy gurulós hordágyra. Kitoltak a műtőből és találkozhattam az izguló családommal. Ekkor már folyamatosan remegtem, ez valamelyik szernek volt a lejövője. Nem emlékszem teljesen mit beszélgettünk annyira kába voltam, de arra igen, mikor apu mesélte, hogy esett a hó mikor Momó született. Úgy sejtjük, Tomti anyukája küldhette a hópelyheket.

 

15673189_10208987322334185_664430434_nBetoltak a kórtermembe és átfektettek az ágyamba. Innentől egy ápolónő vett kezelésbe. Újabb infúziót kötött be, amiben volt fájdalomcsillapító és még valami méhösszehúzó cuccot is kaptam.
Aztán bejött hozzám Tomti is. Nagyon örültem neki, mert azt hittem már nem fogok vele találkozni. Kipakolta a cuccaimat és adott vizet is, mert kötelezően innom kellett. Kicsit beszélgettünk és váratlanul betolták Momókát is. Már nem sírt és fel volt öltöztetve. Nagyon édes kis újszülött volt. Tomti odaadta a karomba és készített egy fotót is. Kicsit gyönyörködtünk benne de hamarosan elvitték és szóltak, hogy most már Tomtinak is mennie kell.

 

1e274c3abb9a5908eb693de14f2fde88

Fáradt voltam és örültem, hogy aludhatok kicsit. De az élet nem habos torta, nem hagytak!  A nővérke óránként jött ellenőrizni és óránként keltett fel. Az éjszaka nagyon rövid volt és akkor még nem is sejtetem, hogy még csak reggel kezdődik a második felvonás. 

Puszi
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.