Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.
[mc4wp_form id="4890"]
Zapisz Zapisz

Nevelési kisokos

Ahány ember, ahány kor, annyi nevelési elv és szabály. Amit tegnap még abszolút igazságnak tekintettünk, az ma már nevetséges és elborzasztó marhaság. Hogyan is kell akkor most gyereket nevelni?

Írók, pszichológusok és különböző orákulumok ezrei ontják magukból a nevelés tanácsokat tartalmazó könyveket, amikkel – halkan megjegyzem – tuti jól meg is szedik magukat. Nem azt mondom, hogy mind egytől egyig kapitális baromság, de azt viszont szilárdan állítom, hogy soha semmit sem szabad kétely nélkül bevenni és vakon elfogadni. A józan paraszti észt nem szabad sutba vágni, csak mert sokan elfogadottnak tekintenek valamit.

Én egyelőre fikarcnyit sem félek a gyerekneveléstől, sőt már alig várom. Egyáltalán nem érzem szükségét, hogy kiműveljem magam ebben a témában és ennek következményeképpen valamilyen, szinte szélsőséges “izmus” irányába eltolódjanak a nevelésről kialakított elképzeléseim. Én szimplán csak érzem, hogy jó anya leszek és jól nevelem fel Momót. Cseppet sem parázok azon, hogy hibákat követek majd el.
Tovább megyek, már eleve a nevelés szó is olyan béna. Inkább azt mondanám, hogy van egy kisfiam, akit nemsokára megismerek és az ő alakuló személyiségét fogom gondozni abba az irányba, ami a mi etikai, vallási és tudományos nézeteinknek megfelel. Aztán majd eljön az idő, amikor az autonóm személyisége kialakul és majd megkérdőjelezi, sőt felülbírálja a mi elgondolásainkat. És ezért nem haragudni fogok, hanem igazán büszke leszek, hogy gondolkodó embert sikerült nevelnem és nem egy bamba birkát.

Persze nem hippiként állok majd hozzá, lesznek nyilván betartandó alapelvek.

  • A legelső és legfontosabb, hogy nem veszítem el a józan paraszti eszem!
  • Nem fogok itthon saját termesztésű, természetes alapanyagokból készült, handmade, kézműves szappant főzni, hogy ne érje a pici puha rózsaszín bőrét csúnya gonosz kemikália, de természetesen tudatosan vásárolok majd neki.
  • Nem fogom elkülönítve gyűjteni és mosni a kis ruhácskáit a miénktől és nem fogom külön bébiknek készült mosóporral, öblítővel és ezo-öko-bio szerekkel tisztítani azokat. Nyilván persze azért nem Tomti edzésen hordott zoknijával együtt fogom betenni a kis rugikat meg bodykat a mosógépbe.
  • Momót nem fogom állandóan cipelni és magamon hordozni, csak amikor úgy ítélem kényelmesebbnek a közlekedést, kötődő nevelés ide vagy oda.
  • Szoptatni sem fogom az örökkévalóságig. Csak amíg a hozzátáplálással át nem szokik az emberi ételre. Szerintem a fogak megjelenése megfelelő időpont lehet. Rémálmom az a sztori, amikor a kisgyerek vitte a sámlit, hogy szopizni akar.
  • Külön ágyikóban fog aludni. Természetesen az elején még velünk egy szobában és tuti, hogy lesz amikor magunk közé vesszük. De nem rendszeresen, nekem nem ez a természetes.
  • Ha felsír nem a cici szájba tuszkolása lesz az első megoldás és nem is feltétlenül az, hogy kikapkodom a kiságyból, de soha nem fogom szívtelenül sírni hagyni sem, mert nekem az is szélsőséges megoldás. Lehet elég, ha csak megsimizem a pociját, átfordítom másik pózba stb. Ki kell tapasztalni.
  • Nem leszek túlaggódó és túlféltő sem. Nevetséges, amikor a szülők teljes stresszben, állandóan a gyerek felett állnak, hogy “úristen felemelt a földről egy falevelet, jajj most mi lesz, tuti halálos fertőzést fog kapni”. Hagyom, hogy felfedezhesse a világot, ezt az örömöt sosem venném el tőle. Nem fogom implicit arra nevelni, hogy a világ veszélyes hely, ahol nem szabad csinálni semmit és mindentől félni kell. Persze, ha épp le akarja vetni magát valahonnan vagy a konnektort szeretné behatóan vizsgálni, azt nem fogom engedni, de hagyom, hogy felfedezze a fájdalmat és nyugodtan essen el, vagy kóstolja meg milyen rossz ízű a homok stb. Jobb, ha magától megtapasztalja és megtanulja, mintha folyton az én értékítéletemtől függne és nélkülem vagy a jelenlétemen kívül nem lenne képes semmire.  Én majd a háttérben őrködöm és csak amikor ki akarja nyírni magát, akkor avatkozom közbe.
  • Nem fogok túl hamar a segítségére sietni és nem oldom meg helyette a problémáit sem. Nem szeretnék egy önálló életre képtelen srácot. Próbálkozzon csak, a sikerélmény annál édesebb. Had gondolkozzon csak.
  • Sosem fogom nyilvánosan megszidni és ezzel megalázni. Néha pofán vágnám azokat a szülőket, akik nyilvánosan üvöltenek a gyerekkel mint az idióták.
  • Ha már pofán vágásnál tartok, sosem ütöm meg. Az erőszak hosszútávon használhatatlan eszköz.
  • Nem hagyom, hogy kijátsszon bennünket egymás ellen. Fent fogom tartani a nevelési elvekben mutatott látszólagos egyetértés illúzióját Momó előtt, még ha ez teljesen nem is igaz.
  • Sosem emelem fel a hangom türelmetlenségemben vagy szükségtelenül.
  • Mindig meghallgatom az ő érveit is, minden esetben.
  • Mindig kikérem az ő véleményét is, döntések előtt.
  • Nem veszek meg neki minden vackot, csak azért, mert rá van írva, hogy babáknak készült.
  • Ha hisztériázik, nem fogom nyakon önteni vízzel. Az agresszió minden formája agresszió.
  • Nem reagálom túl, ha hibát követ el. Nem nevelek bele félelmet vagy szorongást a hibázással kapcsolatban.
  • Nem traktálom tanácsokkal és nem tartok neki nagy monológokat, inkább példát mutatok.
  • Nem fog mindent megkapni, meg kell tanulnia választani tudni.
  • Nem mozdítok el minden akadályt az rögtön útjából, küzdjön csak.
  • Nem hasonlítom állandóan másokhoz.
  • Sosem veszem semmibe az érzéseit csak azért, mert még pici.
  • Nem élek vissza a hatalmammal felette.
  • Én is igazodom az ő igényeihez és vágyaihoz de nem leszek a rabszolgája.
  • Lesznek közös hagyományaink és szokásaink.
  • Nem fogom burokban nevelni. Jön velünk majd mindenhova, akár túrázni is. Tanuljon meg alkalmazkodni spontán dolgokhoz is, nem lehet állandóan egy teljesen steril és minden percben kiszámított életet élni. Az nem is természetes, ne szokjon hozzá.
  • Nem fogom a fél lakást bepakolni az autóba, ha pár napra leruccanunk valahova.
  • Bizonyos dolgokban kérlelhetetlenül szigorú leszek.
  • Humorral és humorra nevelem.
  • Sok időt szentelek majd neki és különböző programokat találok ki a festéstől egészen a sportig, hogy minél hamarabb kiderüljön, mit szeret és mit nem.
  • Igyekszem minél hamarabb minél több ember és gyerek közé vinni, hogy szokja meg, szeresse a társaságot és jól boldoguljon másokkal is.
  • Nem nevelek bele félelmet, gyávaságot, szégyenlősséget, féktelenséget, haragot, szégyent stb.

Persze mindenki úgy csinálja, ahogy tudja vagy akarja. Nem tisztem nekem megítélni, hogy mi a jó vagy mi a rossz. Lesznek majd úgyis, akik egyetértenek és lesznek, akik hülyének néznek vagy bele akarnak majd szólni. Nos, őket érdeklődéssel végighallgatom majd és ha lesz olyan ami tetszik, biztosan beépítem majd. A hittérítőket és demagógokat, az előző rendszerből szökött és bukott de erőszakos elveket viszont ki nem állhatom.

Puszi
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.