Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.
[mc4wp_form id="4890"]
Zapisz Zapisz

A pozitív terhességi teszt

B

iztosra veszem, hogy minden anyuka emlékszik arra, amikor először tudta meg, hogy édesanya lesz belőle. Arra a bizonyos első pozitív terhességi tesztre.

Arra a pillanatra, amikor fennakad a lélegzet, elkerekedik a szem és totál kiürül az agy. Velem ez, az egyetem női mosdójában történt meg.

De ne szaladjunk ennyire előre, előbb szeretném elmesélni, hogy pontosan mit is kerestem én 2016. februárjának egyik kedd reggelén az Óbudai Egyetem földszinti mosdójában egy friss, pozitív terhességi teszttel a kezemben.

Ez a történet, mint a fontos történetek java, a szerelemmel kezdődik.

img_0715Kicsivel több, mint 3 év után Tomti azzal az ötlettel tépte fel a bejárati ajtót, hogy lassan ugorjunk neki a “baba-projektnek”. Alaposan át is beszéltük a dolgot – legalább 10 felelősségteljes percet tanakodtunk ezen, ami kimerült a cinkos mosolygásban, majd hosszas mérlegelés után arra a következtetésre jutottunk, hogy “oké”! Hiszen, úgy is kell majd legalább fél év, hogy összejöjjön a dolog – gondoltuk naivan – és nem is vesztegettük tovább az időnket, a tettek mezejére léptünk.

Az első hónapban minden tervszerűen alakult. Baba sehol nem volt, ahogy vártuk, annál inkább igyekezet és lelkesedés a gyártási folyamatban.
A második hónapban késett egy teljes napot. Nem izgultam, volt már ilyen. Nagy cucc – gondoltam. Másnap meg is jött, ahogy kell, újra a terv szerint haladtunk.
Harmadnapra érkezett a meglepi, eltűnt a vérzésem. Ez már azért kicsit furcsa volt, de még most sem izgultam.

Elalvás előtt bosszúsan meséltem Tomtinak, hogy mi történt. Ráadásul híztam is picit bár az annyira nem zavart mert így a cickóim kikerekedtek. (Örültem magamban, hogy a “pici-cici” gúnynevet, amit a húgomtól kaptam végre elhagyhatom.) Nem is értettem mi van a szervezetemmel, hát nem szokott így viselkedni! Bár Tomti se vette komolyan a dolgot, viccelődött, hogy biztosan terhes vagyok. Le is kevertem, hogy “ugyan már te azt nem tudhatod, az nem lehet. Én ismerem a testemet és ez teljes mértékig ki van zárva”.

    Budapest kertvárosainak egyikében élünk, reggelente közösen utazunk autóval a dolgunkra. Meghitt pillanatok ideje ez, két anyázás között szerelmesen szorongatjuk egymás kezét.
Tudniillik mindenki a belső sávokban szeret közlekedni, de nem szívesen veszik fel az 50-nél magasabb km/h-s utazósebességet, azonban hogy ne unatkozzanak az indokolatlan fékhasználattal szórakoztatják magukat. A párom viszont ettől apróbb idegrohamokat kap.
Ezekben a 20 percekben átbeszéljük a napi teendőinket, figyelmeztetem rá, hogy mit fog aznap elfelejteni és ez lassacskán egyfajta közös szertartásunkká vált.

Mivel a vérzésem még mindig nem került elő, Tomti útközben baba nevekkel szórakoztatott  és rémesebbnél rémesebb ötletekkel poénkodtunk. (Ekkor került elő a Levente és a Lilla, mint lehetséges opciók.) A Budafoki úton találtunk parkolót és rövid séta után a szokásos csókkal és integetéssel búcsúztunk.
Ha bármelyik is kimaradna egyszer, az azt jelentené, hogy komoly baj van. Ha haragszunk egymásra, büntiből mindig ezt vonjuk meg a másiktól.

    A búcsú után, reggelente a 4-es 6-os villamossal utazom egészen a Harminckettesek teréig. Ott, a sarkon van egy DM és mivel Tomti esti gyanúja nem hagyott nyugodni, be is szaladtam  egy terhességi tesztért. Végülis még az is lehet, hogy igaza van.  Aztán az irányt a kedvenc kávézóm felé vettem. Kikértem a szokásos tejes kávémat és onnan rohantam tovább órára.
Erika és Dzseni, két csoporttársam és sorstársam a számvitel órákon, már bent ültek és valamin vihorásztak. Erika szőke, kék szemű és halkan, de cserébe nagyon gyorsan beszél. Dzseni magas, modell alkat és folyton bohóckodik. Mindketten fiatalabbak nálam, de mivel ugyan azok a terhek nyomasztanak minket a tanév alatt, megvan az összhang. Szeretem hallgatni a locsogásukat.  Az előadáson, hogy ne unatkozzunk, bekapcsolódtam én is a mesélésbe. Beszéltem nekik a hízásomról. Hogy én már egy hete csak zabálok és hát ez azért már mégiscsak túlzás, mert már  60 kg vagyok. Jesszus még sosem voltam 60! És habár ugyan a dohányzásról való leszokásom erősen közrejátszik, de a tények alapján ki kell jelenteni, hogy csúcsdagadt lettem.

Az óra fogalmam sincs miről szólt. Szerintem senki nem figyelt. Előttem alszanak, mások beszélnek. Állandó a hangzavar. Az előadó hiába van kihangosítva, a saját hangját is alig hallja. Néha megáll, akkor mindenki elhallgat, de hamarosan újra beindul a moraj és a zizegés. Ha valaki figyelni szeretne kénytelen az első sorokba ülni és még akkor sem biztos, hogy mindent tökéletesen hallani fog. 

Másfél óra után pisilnem kell. Rohanok le a földszinti mosdóba a második emeletről, a széles kőlépcsőkön igyekszem kerülgetni a diákokat. A földszinten balra fordulok, feltépem a női mosdó ajtaját és berohanok az első szabad mosdóba, amit találok. Hozzá szoktam már, újabban “prosztata gondjaim lehetnek”, mert minden éjjel felébredek, hogy azonnal mosdóba kell mennem. Nagyon idegesítő.
Egyik lábamról a másikra ugrálva téptem le magamról a kabátot és közben igyekeztem kikotorászni a tesztet táskám legaljáról. Amikor nagyon keresek valamit, akkor döbbenek mindig rá, hogy mennyi felesleges holmit cipelek magammal nap mint nap.

Igazából nem számítottam pozitív eredményre. Ráadásul ez nem is a reggeli vizeletem volt. A kis műanyagot belemártottam a sugárba, majd visszahelyeztem rá a kupakot és az egészet letettem a WC-papír tartó tetejére.
Mire felhúztam a nadrágomat, megjelent az első csík.
Ez még semmit sem jelent. Jól működik a teszt, ennyit jelent. Mire lehúztam a wc-t és újra rápillantottam, egy új csík is kirajzolódott.

Kétszer is ránéztem a tesztre. KÉT CSÍK Nem hittem a szememnek. A lélegzetem elakadt, a pupillám kitágult és az agyam totál kiürült. Egyetlen gondolatom: Micsoda?! Hát ez két csík! Az öröm csak a második érzelmem volt, az elsőt kisajátította magának a döbbenet.

A tesztet két kézzel kaptam fel, és úgy emeltem a szemem elé. Még így is 2 csíkot láttam. Örömömben jobbra-balra fordítottam a fejemet, de egyedül voltam, csak az ajtót és a wc kagylót láttam.

Azonnal előkaptam a telefonom, hogy lefotózzam azt az édes két kis csíkocskát.
Tomtinak szólni kell! – ez volt az első valódi gondolat, ami a sokk után eszembe jutott.

De éreztem, hogy nem fog olyan könnyen menni. Éreztem, hogy el fog csuklani a hangom és különben is hogyan fogalmazzam ezt meg? Mit mondjak pontosan?

Megírom sms-ben! – villant át az agyamon. De nem jutottak eszembe a megfelelő szavak sem, amiket leírhattam volna.

Izgatottan, zavartan, némán és boldogan álltam a női mosdóban egyedül, kezemben a teszttel és hirtelen nem is tudtam, hogy most akkor én mit csináljak.

Úgy döntöttem, elküldöm neki a fotót, amit arról a két kedves kis csíkról készítettem.

Puszi
signature
5 Responses
  • Szabó Szabcsi
    május 19, 2016

    Ááááááááá,nagyon izgalmas 🙂
    Most átéltem újra,majdnem 1 évvel ezelőtt én is így voltam.
    Várom a folytatást 😉

  • Galanga
    május 19, 2016

    Köszönöm! 🙂

  • Galanga
    május 19, 2016

    @Szabó Szabcsi: Köszönöm! 🙂

  • Sarró Attila
    május 21, 2016

    Szuper a blog! Lebilincselő.
    Ízig-vérig eredeti.
    Ha jól sejtem az illusztráció is saját kubista /?/ alkotás.

  • Galanga
    május 24, 2016

    @Szántó Barbi: Köszönöm, igyekszem 🙂

What do you think?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.