Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.
[mc4wp_form id="4890"]
Zapisz Zapisz

Vissza se néztem!

A szülészeten az Idő lomha percekben diktálta a ritmust. A nappalok összefolytak az éjszakákkal és az éjjeli ropogós csendet csak a panaszosan felsíró csecsemők zavarták meg. Meg a korgó gyomrom. 

Mint császáros anyukát tájékoztattak, hogy mivel a császármetszés nagy műtétnek számít, tulajdonképpen nem ehetek semmit. Mármint semmilyen ételnek nevezhető táplálékot, csak és kizárólag háztartási kekszet. Éhség esetére pedig rostos gyümölcslevek fogyasztását ajánlották. Eleinte nem fogtam fel, hogy tényleg nem lesz más kaja csak száraz keksz, de aztán megkaptam a reggelim. Egy tálcára kipakolt bőséges adag kekszet. Elég vérszegény reggeli, de kaptam mellé 1 teljes bögre teát is. Nyami!

Már alig vártam, hogy végre dél legyen és jöjjön a megváltó ebéd. Hangos csörgéssel jelentek meg az ápolónők a kórterem ajtajában és ormótlan, csúf barna tálcát adtak az ölembe. Ilyen tálcát én még sosem láttam. Gusztustalan műanyagból készült és a tetején szintén műanyag tetőféleséget találtam. Jó néhány percig eltartott, mire rájöttem hogyan nyithatom fel – csak le kellett emelni- és leemelve elém tárult a hőn áhított ebédem. Mellette egy cetlin a kímélő kosztomnak a fantázianeve: Műtéti Pép. Wao! Ez már döfi, ez kell ám a lábadozó anyukáknak!

IMG_2748A Műtéti Pép első fogása szűrt húslevest jelentett. Csak lé volt benne, tészta és zöldségek nuku. A második fogás ínycsiklandó krumplipüré magában. De minden egyes áldott nap! A reggeli és a vacsi változatlanul háztartási keksz volt, szigorúan a megbeszéltek szerint. Még jó, hogy minden nap érkezett látogatóm. Lelkesen hordták nekem a gyümölcsleveket, amik ilyen diéta mellett életmentőnek bizonyultak.
Fájdalom, de a húgom marhahúsleveséből és vadasából sem ehettem. A a császárom napján főzte, csak nekem, egész éjszaka. A szívem szakadt meg, mikor vissza kellett utasítanom. A párom apukájának feleségének isteni sütijéről már nem is beszélve.

Étkezés szempontjából szegény Mómóka sem járt jobban nálam, aki meg kell hagyni, minden viszontagság ellenére nagyon jól viselkedett. Ideje nagy részét ugyanis mély alvással töltötte. Tulajdonképpen nem is sírt egyszer sem, csak akkor nyöszörgött, ha pelust kellett cserélni. (Végig mekónium ürült belőle. Az egy szürkés zöld színű, ragadós és nyúlós, kátrány állagú anyag. Habár tökéletesen tisztában voltam vele mi ez, a mennyisége minden alkalommal meglepett. Az aztán nem volt semmi! Nem is értem, hogy fért ennyi cucc egy ilyen picike babába.)

Visszatérve a kosztra, Momókának nem nagyon sikerült ennie a kórházban. Az első 2 napban még cicire sem tudtam csatlakoztatni. Hiába a sok duma. hogy márpedig a babák ösztönösen tudják hogyan kell enniük! Nálunk ez kapitális baromságnak bizonyult, Momókának külön tanulnia kellett. Annyira cuki volt!!

A probléma valójában az volt, hogy  egyszerűen nem volt hajlandó kitátani a kis száját. Voltak ugyan próbálkozásai, de végül mindig a saját kis ajkait kezdte el szopizni. Így aztán az első két napig semmi mást nem kapott, csak bébivizet (amit korlátlan mennyiségben lehetett kérni a nővérektől) cumisüvegből.

A harmadik napon már maga a csecsemős nővér is mepróbálta felcuppantani Momót a cickómra. Ideig-óráig küzdött vele, míg végül csak feladta és megígérte, hogy beküldi hozzám a kórházi szoptatási tanácsadót. Végül meg is érkezett Sződy Judit személyében, aki mint kiderült a legprofibb szoptatási tanácsadó. Különböző pózokkal és tartásokkal próbálkoztunk, amiknek nagy részét nem volt fizikai erőm kivitelezni. Mindenféle trükköket is bevetettünk, például a bimbóvédőre előtejet cseppentettünk, hátha úgy egyértelművé válik a kis éhenkórásznak, mi is lenne vele a teendő. letöltés (1)Hosszas próbálkozások után sem jutottunk komolyabb eredményre, de nagyon sok hasznos tanácsot és ötletet kaptam, amit később sikeresen alkalmaztam is. Viszont a baba továbbra sem cuppant fel, így még csak előtejet sem kapott. A végeredmény az lett, hogy 3 óránként lefejtem egy kis előtejet és fecskendővel  a szájába toltam, mint egy kis árván maradt kiscicának. A negyedik napon aztán végre beindult a tejtermelésem és Momó feladta a szájzárat. Életében először, rendesen belakmározott.

A Tábornok minden nap bejött hozzánk, nem is bírtam volna ki a látogatásai nélkül. Végig nagyon le voltam pukkanva, úgy néztem ki, mint aki halni készül. Fájt mindenem és ebben a lestrapált állapotban örültem is, meg nem is a látogatóknak. Örültem, mert gyorsabban telt az idő és nem örültem mert legszívesebben csak a Tábornokkal lettem volna, senki mással. Nem akartam hogy lássanak, hogy rám nézzenek, hogy hozzám szóljanak. Amikor a látogatási időnek vége lett és Tomti hazaindult, titokban mindig sírva fakadtam. Úgy éreztem, mintha végső búcsút vettünk volna egymástól pedig nagyon jól tudtam, hogy másnap újra találkozni fogunk. Ilyenkor gyorsan bemenekültem a fürdőbe, nehogy észre vegye valaki is a könnyeim és próbáltam összeszedni magam, hogy ugyan már kislány, ez csak pár nap és nincs semmi ok a sírásra. De annyira utáltam bent lenni tökegyedül egy kisbabával aki úgy egyébként a gyerekem és én meg nem nagyon tudom mit is kezdjek vele. Még jó hogy folyton aludt.

De, mint kiderült nem csak én voltam ezzel így, a folyosókon gyakran láttam kisírt szemű anyukákat. A szobatársnőm is ugyan ezt csinálta. Mindannyian fáradtak voltunk, haza akartunk menni és a tökünk ki volt már mindennel. A szobatársam gyermeke egyébként szintén kisfiú volt, Bencének hívták. Na, Ő aztán nem volt az a csöndes típus! Rettentő kitartóan gyötörte az anyukáját a hangos sírásával, ha nem lehetett cicin vagy az ölében.

8a2ed0aef1cee7b978936c4816d033d3Szegény az egyik éjjel annyira fáradt volt már, hogy nem ébredt fel Bence sírásra. Én eleinte azt hittem direkt nem veszi fel a babát, de kis idő múltán észre vettem, hogy nem erről van szó. Pusztán csak annyira mélyen alszik, hogy nem hallja. Próbáltam a kicsit megnyugtatni, de le se tojta a próbálkozásaimat. Muszáj volt felébresztenem az anyukáját. Szólongattam, de semmi. Megráztam óvatosan a kezét, de semmi. Utána már kicsit hangosabban szólítottam és még mindig semmi választ nem kaptam. Mondjuk nem is tudom mit képzeltem, mikor egy kisbaba teli torokból ordított mellettünk és arra sem ébredt fel. Ekkor azonban már meg is ijedtem, hogy jesszusúristen, biztos eszméletét vesztette vagy belehalt a fáradtságba! Ezért elkezdtem  pofozni, mire nagy nehezen magához tért. Azt láttam a szemében, fogalma sincsen hol is van, annyira alváshiányos. Kötelességtudóan felkelt és habozás nélkül cicire tette a kisfiát. Ez azért a fáradtságnak egy merőben új szintje, ami eddig teljesen ismeretlen volt számomra pedig nem egyszer volt, hogy reggelig tartó bulik után még dolgozni mentem és akkor – én is tudatlan – azt hittem annál nincsen rosszabb. Hát nagyon tévedtem.

Aztán egyszer csak jött a dokim és megbeszéltük hogy másnap mehetek haza. Annyira boldog voltam! Mióta bementem, azóta csak erre vártam. Már-már úgy tűnt sosem jön el ez a nap. De az éjjeli dokinő kijelentette, hogy ha nem produkálok székletet, akkor nem engedhet haza. A frászt rám hozta, nagyon megijedtem.  Nos, az ügyeletes dokinő szó szerint beszaratott.

Tomti reggel jött értem. Boldogan pakoltunk össze és már alig vártam hogy végre otthon lehessek! Összességében a kórházzal nagyon elégedett vagyok, még azzal együtt is, hogy mindenki tök süket és állandóan ordibál. A 2 ágyas szobáért megérte fizetni, sokkal kényelmesebb, mint 4 ágyasban lenni. Ha lesz egyszer még egy babám, valószínűleg itt fogom megszülni. Bár egyelőre eszem ágában sincs ezt még egyszer végigcsinálni. Hazafelé úton vissza se néztem!

tumblr_n4wbw6bmNs1skxymro1_500

Puszi
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.